Tudományos program
Az elhangzó előadások kiemelten foglalkoznak a gyógyszeripari, környezetvédelmi, biokémiai, klinikai, biotechnológiai, farmakológiai, élelmiszeranalitikai és bűnügyi elválasztástechnikai témákkal. Az előadások tervezett időtartama 20 perc diszkusszióval együtt.
A poszterbemutatók lehetőséget biztosítanak az egyes részterületek eredményeinek prezentációjára és részletes megvitatására. Kérjük a szerzőket, hogy a poszterdiszkusszió megadott időtartama alatt szíveskedjenek a poszterüknél tartózkodni.
A poszterek elkészítése során kérjük figyelembe venni, hogy a rendelkezésre álló terület 120 cm magas x 90 cm széles.
Szerda · november 4.
9:00-
11:00-11:30
Ünnepélyes megnyitó és Prizma-díj átadása
Felinger Attila
A Magyar Elválasztástudományi Társaság elnöke
Horváth Krisztián
A Magyar Elválasztástudományi Társaság főtitkára
Az MTA Elválasztástudományi Munkabizottság elnöke
Nyiredyné Mikita Klára
A Nyiredy család képviseletében
11:30-12:00
E-01
Szerves mikroszennyezők környezetanalitikai vizsgálata és eltávolításukat célzó vízkezelési technológiák hatásfokának ellenőrzése UHPLC-MS/MS technikával
Maász Gábor
Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ, Pannon Egyetem, Nagykanizsa
12:00-12:30
E-02
Gyors Taylor diszperziós analízis a fehérjeadszorpció hatásainak minimalizálására
Szabó Ruben, Andrási Melinda, Gayatri Vishwakarma, Gáspár Attila
Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, Debreceni Egyetem, Debrecen
12:30-12:40
E-03
Bemutatkozik az Altium
Radvánszky Katalin
ALTIUM International D.o.o., Zagreb, Croatia
12:40-12:50
E-04
Elválasztástechnika fémek nélkül
Jakab Péter
UNICAM Magyarország Kft., Budapest
13:00-14:10
14:10-14:55
RT-01
Rövid továbbképző tanfolyam: Kézműves kutatás MI-vel – hatásos, hatékony vagy értékes?
Abonyi János
Pannon Egyetem, Veszprém
14:55-15:25
15:25-16:10
RT-01 folyt.
Rövid továbbképző tanfolyam: Kézműves kutatás MI-vel – hatásos, hatékony vagy értékes?
Abonyi János
Pannon Egyetem, Veszprém
16:10-18:00
Csütörtök · november 5.
9:00-9:20
E-05
Utazás a szemcse középpontjába: tartózkodási idő és állófázis-kihasználtság a folyadékkromatográfiában
Horváth Krisztián1, Somfai Attila2
1 Pannon Egyetem, Természettudományi Központ, Veszprém
2 Simkon, Budapest
9:20-9:40
E-06
Gyors folyadékkromatográfia és retenciómodellezés a gyógyszeranalitikai gyakorlatban
Kormány Róbert
Egis Gyógyszergyár Zrt., Budapest
9:40-10:00
E-07
A lineáris oldószererősségi modell alkalmazása porózus grafitos szén állófázisokon
Soós Barnabás1,2, Kormány Róbert1, Horváth Krisztián2
1 Drug Substance Analytical Development Division, Egis Pharmaceuticals PLC, Budapest
2 Department of Analytical Chemistry, University of Pannonia, Veszprém
10:00-10:20
E-08
Módszertranszferrel és robusztussággal kapcsolatos kihívások áthidalása tervezési tér (Design Space) modellezés segítségével
Zöldhegyi Arnold1,2, Horváth Krisztián2, Molnár Imre1, Kormány Róbert3
1 Molnár-Institute for Applied Chromatography, Berlin, Berlin, Németország
2 Pannon Egyetem, Veszprém, Veszprém
3 Egis Gyógyszergyár, Budapest
10:20-10:40
E-09
70 éves a kedvenc egyenletünk
Felinger Attila
Analitikai és Környezeti Kémia Tanszék, Pécsi Tudományegyetem, Pécs
10:40-11:20
11:20-11:40
E-10
Folyadékkromatográfiás csatolások bioaktív növényi komponensek vizsgálatára
Móricz M. Ágnes1, Baglyas Márton1,2, Cselőtey Anna1, Bozsó Zoltán1
1 HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet, Növényi Kórélettani Osztály, Budapest
2 Semmelweis Egyetem Doktori Iskola, Budapest
11:40-12:00
E-11
Retek mikrozöld bioaktív komponenseinek változása abiotikus stressz hatására
B. Tóth Szabolcs1, Róde Lea1,2
1 Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Biológia Intézet, Növényélettani Tanszék, Eger
2 Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, Természettudományok Doktori Iskola, Gödöllő
12:00-12:20
E-12
Bioaktív, antimikrobiális másodlagos anyagcseretermékek bioesszé-vezérelt izolálása a magas aranyvessző (Solidago gigantea Ait.) különböző szerveiből
Baglyas Márton1,2, Bozsó Zoltán1, Schwarczinger Ildikó1, Ott G. Péter1, Bakonyi József1, Dlauchy Dénes3, Darcsi András4, Varga Szilárd5, Móricz M. Ágnes1,2
1 HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet, Növényi Kórélettani Osztály, Budapest
2 Semmelweis Egyetem Doktori Iskola, Budapest
3 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye, Budapest
4 Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, Gyógyszerészeti Laboratóriumi Főosztály, Gyógyszerkémiai és Technológiai Laboratórium, Budapest
5 HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézet, Organokatalízis Kutatócsoport, Budapest
12:20-12:40
E-13
Gluténmentes pékáru táplálkozási értékének növelése: a fehérjedúsítás és az almatörköly-kivonat hatása a fehérjeminőségre
Tormási Judit1, Koharek Anna2, Ana Blanco-Doval3, Cedric Brügger3, Eliane Binz3, Charlotte Egger3, Reto Portmann3, Abrankó László1
1 Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet Élelmiszerkémia és Analitika Tanszék Budapest, Magyarország
2 Cambridge University, Christ’s College, Cambridge, United Kingdom
3 Agroscope, Research Group Biochemistry of Milk and Microorganisms, Posieux, Switzerland
12:40-13:00
E-14
Ionfolyadékok a szénhidrát-analitikában: módszerfejlesztéstől a növényi italok vizsgálatáig
Madarászné Horváth Ibolya, Makszin Lilla, Páger Csilla
Bioanalitikai Intézet, Általános Orvostudományi Kar, Pécsi Tudományegyetem, Pécs
13:00-14:30
14:30-15:15
RT-02
A megbízható UHPLC–MS/MS mikroszennyező-analitika módszertani alapjai – a mintaelőkészítéstől a mátrixhatás kezeléséig
Rövid továbbképző tanfolyam
Maász Gábor
Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ, Pannon Egyetem, Nagykanizsa
15:15-15:45
15:45-16:30
RT-02 folyt.
A megbízható UHPLC–MS/MS mikroszennyező-analitika módszertani alapjai – a mintaelőkészítéstől a mátrixhatás kezeléséig
Maász Gábor
Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ, Pannon Egyetem, Nagykanizsa
16:30-18:00
Péntek · november 6.
9:00-9:20
E-15
Zöld oldószerek és új megközelítések az enantioszelektív folyadékkromatográfiában
Ilisz István, Németi Gábor, Péter Antal, Berkecz Róbert
Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszeranalitikai Intézet, Szeged
9:20-9:40
E-16
Molekuláris hálózatok az embrionális fejlődésben
Ung Éva Amara, Varga Luca, Horváth Dániel, Márk László
Pécsi Tudományegyetem, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs
9:40-10:00
E-17
Lineáris poliakrilamiddal bevont kapilláris kialakítása és alkalmazása fehérjék kapilláris zónaelektroforetikus elválasztására
Andrási Melinda, Zagyi Bálint, Narmin Hamidli, Nagy Cynthia, Szabó Ruben, Gayatri Vishwakarma, Gáspár Attila
Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, Debreceni Egyetem, Debrecen
10:00-10:20
E-18
Online elektrokinetikus mintaelőkészítés és új elválasztási séma APTS-jelölt szénhidrátok kapilláris zónaelektroforéziséhez
Járvás Gábor1, Farsang Róbert1, Hogyor Kinga1, Guttman András1,2
1 Pannon Egyetem, Veszprém
2 Debreceni Egyetem, Debrecen
10:20-10:40
E-19
Mikrochip gélelektroforézis alkalmazása speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerek fehérjetartalmának jellemzésére
Balogh-Hartmann Fruzsina1,2, Páger Csilla1, Marosvölgyi Tamás1, Makszin Lilla1
1 Bioanalitikai Intézet, Általános Orvostudományi Kar, Pécsi Tudományegyetem, Pécs
2Gyógyszerészi Kémiai Intézet, Gyógyszerésztudományi Kar, Pécsi Tudományegyetem, Pécs
10:40-11:20
11:20-11:40
E-20
Amikor a tömeg már nem elég: a retenciós idő szerepe a glikopeptid-azonosításban
Révész Ágnes, Szabó Dániel, Drahos László
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, Budapest
11:40-12:00
E-21
Pozitív töltés, anionos fragmentáció? Nátriumion-adduktok a bakteriális lipid A szerkezetvizsgálatában
Dörnyei Ágnes1, Sándor Viktor2, Kilár Anikó2
1 Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Analitikai és Környezeti Kémia Tanszék, Pécs
2 Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Bioanalitikai Intézet, Pécs
12:00-12:20
E-22
Inzulin deamidációs helyeinek meghatározása ütközés-indukált disszociációs technikával nyert belső fragmensek segítségével
Szabó Ruben, Nagy Cynthia, Gáspár Attila
Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék, Debreceni Egyetem, Debrecen
12:20-12:40
E-23
Mikotoxinok mennyiségi meghatározása follikuláris folyadékból LC-MS módszerrel
Lambert Nándor1, Szőke Zsuzsanna2, Sára Levente3, Poór Miklós4, Gyenesei Attila1
1 Pécsi Tudományegyetem Szentágothai Kutató Központ, Omikai Központ, Pécs
2 MATE, Genetika és Biotechnológia Intézet, Gödöllő
3 Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest
4 Pécsi Tudományegyetem Laboratóriumi Medicina Intézet, Pécs
12:40-13:00
13:00-14:30
Poszterek listája
P-01
Új antimikrobiális szekodammarán típusú triterpének mirigyes bálványfa levélnyélből izolálva
Cselőtey Anna1,2, Baglyas Márton1,2, Aschenbrenner Panna1, Bozsó Zoltán1, Schwarczinger Ildikó1, Bakonyi József1,, Darcsi András3, Vesna Glavnik4, Irena Vovk4, Móricz M. Ágnes 1,2
1 HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont, Növényvédelmi Intézet, Budapest, Magyarország
2 Semmelweis Egyetem Doktori Iskola, Budapest
3 Gyógyszerkémiai és Technológiai Laboratórium, Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, Budapest
4 Laboratory for Food Chemistry, National Institute of Chemistry, SI-1000 Ljubljana, Szlovénia
P-02
Közönséges selyemkóró komponenseinek vizsgálata hatás-vezérelt eljárással
Tekula Szilárd1,2, Bozsó Zoltán1, Bakonyi József1, Móricz M. Ágnes1,2
1 HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet, Növényi Kórélettani Osztály, Budapest
2 Semmelweis Egyetem Doktori Iskola, Budapest
P-03
Almatörköly kivonat procianidin- és cukorprofiljának vizsgálata
Fábián Gábor János, Abrankó László
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Élelmiszerkémia és Analitika Tanszék, Budapest
P-04
Fehér mustár (Sinapis alba) és a görögszéna (Trigonella foenum graecum) mikrozöldek bioaktív komponenseinek vizsgálata
Róde Lea1,2
1 Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Biológia Intézet, Növényélettani Tanszék, Eger
2 Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, Természettudományok Doktori Iskola, Gödöllő
P-05
Brokkoli mikrozöld bioaktív komponenseinek változása abiotikus stressz hatására
B. Tóth Szabolcs1, Róde Lea1,2
1 Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Biológia Intézet, Növényélettani Tanszék, Eger
2 Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, Természettudományok Doktori Iskola, Gödöllő
P-06
Mintamátrixok profilozása mogyorófélék esetében HPLC és IEXC módszerek alkalmazásával
Lukács Diána<, Ulbert Olga, Horváth Krisztián
Pannon Egyetem, Természettudományi Központ, Analitikai Kémia Kutatócsoport, Veszprém
P-07
Molekulavándorlás és sávszélesedés nyomásszabályozott folyadékkromatográfiában
Lukács Diána, Órai Gergő, Ulbert Olga, Horváth Krisztián
Pannon Egyetem, Természettudományi Központ, Veszprém
P-08
Ionfolyadék-alapú kapilláris elektroforetikus módszer kidolgozása anyatej-oligoszacharidok elválasztására
Makszin Lilla, Madarászné Horváth Ibolya, Páger Csilla
Bioanalitikai Intézet, Általános Orvostudományi Kar, Pécsi Tudományegyetem, Pécs
P-09
Szerkezet–retenció–termodinamika összefüggések királis HPLC-elválasztásokban
Németi Gábor, Péter Antal, Ilisz István
Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszeranalitikai Intézet, Szeged
P-10
Modern kísérlettervezési módszerek királis molekulák preparatív folyadékkromatográfiás elválasztására
Lévai Sándor
Richter Gedeon Rt., Budapest
P-11
Szuperkritikus fluidkromatográfia alkalmazása királis elválasztásokra
Prechl Anita, Lévai Sándor, Komáromi Bonifác, Bocskay Borbála
Richter Gedeon Nyrt., Budapest
P-12
Az adenozin-nukleotidok mennyiségi meghatározása prokariótákban – kihívások az LC-MS analízis során
Guba Andrea1,2, Jain Mansi1, Kalló Gergő1,2, Csősz Éva1,2
1 Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet, Proteomika Szolgáltató Laboratórium, Debrecen
2 Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet, Metabolomikai Kutatócsoport, Debrecen
P-13
HPLC-MS/MS determination of DINCH plasticizer metabolites in breast milk
Góra Róbert, Górová Renáta, Jurdáková Helena
Department of Analytical Chemistry, Faculty of Natural Sciences, Comenius University in Bratislava, Bratislava, Slovak Republic
P-14
Az ütközési energia hatása a mélytanuláson alapuló de novo peptidszekvenáló algoritmusok teljesítményére
Pálfi Fanni Klaudia, Révész Ágnes, Drahos László
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, MS Proteomika Kutatócsoport, Budapest
P-15
Miniatürizált méretkizárásos kromatográfiás eljárások fejlesztése és alkalmazása glikánok tisztítására
Pap Martin, Rachma Dessidianti, Németh Júlia, Turiák Lilla, Virág Dávid
MTA-TTK Lendület Glikán Biomarker Kutatócsoport, Szerves Kémiai Intézet, HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, Budapest
P-16
Kihívások az injekciós gyógyszerkészítmények in-use módszervalidálásában
Varga Balázs Hoangnam, Fedor Diána Szimonetta, Suskó Dávid Mihály, Csatári Enikő
Richter Gedeon Nyrt., Budapest
P-17
Impact of column hardware systems on (U)HPLC column performance
Heiko Behr1, Jason Anspach2, Brady Drennan2, Gareth Friedlander2, Roxana Eggleston-Rangel2, Rajashree Chakravarti2
1 Phenomenex LTD, Aschaffenburg, Germany
2 Phenomenex, Inc., Torrance, United States
P-18
Ciklodextrin-komplexek stabilitásának meghatározása, a citalopram példáján
Ujj Dóra2, Petr Kasal2, Fejős Ida3, Béni Szabolcs4, Kardos József5, Benkovics Gábor1, Bálint Erika1, Mátravölgyi Béla1
1Szerves Kémia és Technológia Tanszék, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest
2Department of Organic Chemistry, Faculty of Science, Charles University, Prague, Czech Republic
3Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognóziai Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest
4Analitikai Kémiai Tanszék, Kémiai Intézet, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
5Biokémiai Tanszék, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest